2014. május 11., vasárnap

Néhány Fontos Kifejezés Jegyzéke



Alcímek: A Szentek,  A Felemlkedési folyamat, A Galaktikus Föderáció, Néhány galaktikus kifejezés, Néhány földi kifejezés
 

Néhány Fontos Kifejezés Jegyzéke
 
A Szentek


Angyalok:
Isteni hírvivői az Anya/Atya Istennek. A Fény, vagy az Isteni Szellem halhatatlan lényei. Ők vannak megbízva azzal, hogy hangszereljék az Isteni terv végrehajtását.

Arkangyalok: Az Angyali Birodalmak legmagasabb rangú Fénylényei. Ők a felelősei annak a sok feladatnak, melyek az Anya/Atya Isten isteni tervének végrehajtásához szükségeltetnek.

Felemelkedett mester: Olyan Fénylény, aki már rendelkezik elmúlt élettel vagy életekkel a Földön a földi Időkből, és elérte a teljes tudatosság legmagasabb szintjét, szellemet és testet az Egységben egyesítve túllépte a Fizikai Teremtés határait. Ez az Egység által teremtett Angyal-szerű Lény megtörte a karma határait, és képes egy szent példaként szolgálni az egész emberiség előtt. A Felemelkedett Mesterek most a Szent Tanácsokban dolgoznak, melyek segítik az emberiséget a jelenlegi Felemelkedési folyamatban.

A Kilencek Tanácsa: A Megszentelt Teremtés Nagy Kék Fényének Nagy Kék Kapujának őrzői. Egyike Lord Siraya Legfőbb Tanácsainak. Ebben a galaxisban, a Szent Kék Kapu a Sirius-B csillagrendszerben található.

Teremtés: Az Anya/Atya Isten végtelen és folyamatos munkája. Két részből áll: Fizikai Teremtés (az emberi birodalom) és Spirituális Teremtés (A Szellem határtalan dimenzionális birodalmai). Az Isteni Terv szerint bontakozik ki.

Deva Királyság: Fizikai Elementálok akik segítik az Angyali Birodalmakat és az Elohim Tanácsokat azáltal, hogy formálják és fenntartják azokat az elemeket, melyek a Fizikai Teremtést megalkotják.

Isteni terv: Az Anya/Atya Isten szent és isteni lenyomata. Ezen keresztül nyilvánul meg a számos Teremtés.

Elohim: Vezető inter-dimenzionális Teremtő Lények. Az Angyali Birodalmakból vett szent energiák által segítenek az Angyaloknak az Isteni Terv szerint megformálni és fenntartani az Isteni Teremtést.

Jézus Krisztus: A Fény rendkívül magas Felemelkedett Mestere. Azért jött, hogy megtanítsa az emberiségnek a Szeretet működését és annak következményeit - a megbocsátás erejét. Megmutatta, hogy miképpen lehet alkalmazni tanításait a felemelkedés érdekében. Egyike a teljes tudatosság nagy példáinak, akit a mi szerető és együttérző Anya/Atya Istenünk a Földre küldött.

Lord Buddha: A Fény rendkívül magas Felemelkedett Mestere. Azért jött, hogy megtanítsa az emberiségnek, hogy miképpen munkálkodhatnak a Könyörületen és, hogy azt hogyan alkalmazzák a Karma állandó ciklusának megtörésére, és ezáltal a felemelkedésre. Egyike a teljes tudatosság nagy példáinak, akit a mi szerető és együttérző Anya/Atya Istenünk a földre küldött.

Lord Kuwaya: Az Anya/Atya Isten egyik megtestesülése, aki a Teremtés azon elsődleges energiáit felügyeli, melyek az Isteni Terv megvalósulásához szükségesek. Lord Sirayával egyetemben az egyre feltárulkozó Isteni terv felügyelője.

Lord Metatron: Egyike a legfőbb Arkangyaloknak, és Elohim Vezér is egyben. Az Anya/Atya Isten által lett kijelölve, hogy irányítsa a jelenlegi Teremtést, amely az Isteni Terv 10 Teremtése közül a hatodik.

Lord Michael: Fenséges Fénylény és egy fontos Arkangyal. A feladata, hogy informálja az Arkangyalok sokaságát arról, hogy miképpen tudják a legjobban kivitelezni az Anya/Atya Isten isteni Tervét.

Lord Siraya: Anya/Atya Isten azon megtestesülése, aki a szent Származás és az Isteni Terv végrehajtásáért felelős Mennyei Tanácsok felügyelője. A Mennyország minden Szent végrehajtója követi az Ö szent kijelentéseit.

Anya/Atya Isten: A Legfelsőbb Teremtő Erő vagy a Teremtés Legfelsőbb Fénye. Három halhatatlan és erőteljes teremtő aspektusa van, melyből eddig csak kettő — Lord Siraya és Lord Kuwaya — lett felfedve. Isten célja, hogy az Isteni Terv szerint bontakoztassa ki a Teremtést.

Spirituális Hierarchia: Olyan Szent hierarchia, mely a Mennyország szent származását jelképezi. Áll az Angyali Birodalmakból, Deva Királyságból, a Felemelkedett Mesterekből, az Elohim számos Rendjeiből, és az Idő Urainak Isteni Tanácsaiból.

Idő Urai: Hatalmas Fénylények, akiknek rendjei megannyi Isteni Tanácsban jelen vannak. Az Idő felelőseként a Fénnyel egyetemben, egyike annak a két elemnek, melyek a Teremtést alkotják.
 

A Felemelkedési Folyamat

Akashikus Feljegyzések: Minden lélek azon életeiről szóló feljegyzések, melyet Fizikai Teremtésben töltöttek. A feljegyzések nagy részletességgel dokumentálnak minden eseményt, melyek az összes életidő mindenegyes pillanataiban történtek.

Felemelkedés: Egy folyamat, melynek során az egyén egyesíti fizikai testét a spirituális (lelki) és az asztrális testével, és ez megengedi neki, hogy teljesen tudatossá válhasson.

Asztráltest: Nem-fizikai test. Úgy is használják a jelentését, amikor a lélek egy fizikai testhez van kötve. Gyakran utazik alvás közben, vagy álomállapotban az Asztrális Sík (magasabb fizikai dimenziók) alacsonyabb birodalmaiba.

Aura: Elektromágneses mező, ami körbeveszi a testet, és olyan Életenergiákat bocsát ki, melyek élénkítik a testet.

Csakra: A test életenergia központjai. A korlátozottan tudatos lények teste hét fő központot vagy csakrát tartalmaz. Egy teljesen tudatos lényben körülbelül tizenhárom fő életenergia központ található a fizikai testben, illetve fölötte.

Teljes tudatosság: A korlátlan valóság állapota, amikor a testi, mentális, érzelmi és spirituális testek teljesen beintegrálódtak. Azt is jelenti, hogy a teljes most-még-érthetetlen mentális és spirituális képességek használhatókká válnak: fénytesttel rendelkezhet és pszichikus képességek teljes skálájával, mint telepátia és telekinézis: annak a képessége, hogy azonnal manifesztálják fizikai szükségleteiket: és tökéletes összhang a spirituális és más magasabb dimenziókkal. De nem annyira teljesen integrált a magasabb dimenziókkal, mint a Felemelkedett Mesterek. Egy másik kifejezés teljes tudatosságra a Galaktikus Ember.

Galaktikus Ember: Teljesen tudatos emberi lény. Fizikai Angyalnak is nevezik, aki teljesen elő tudja hívni Akasha-béli feljegyzéseit és valódi életcélját.

Karma: Más érző lényekkel való interakciók eredménye. Elsődleges eszköz mindenegyes élet megítéléséhez. Olyan ciklusokat teremt, melyek meghatározzák az ember következő életének természetét. Az eljövendő korszakban az isteni kegyelem eltörli a karmikus ciklust.

Fénymunkás: Megvilágosult Földlakó, aki a Felemelkedett mesterekkel és az Angyalok Birodalmával együtt dolgozik azon, hogy elhozza a Felemelkedés és a Fény Új Korának üzenetét a nagyközönségnek. Ez lehet egy Megvilágosodott Földi lélek (aki sok Földi életidő karmaciklusában vett már részt) vagy egy csillagmag.

Merkaba: A Fénytest egy másik elnevezése. A teljes tudatosság része, amikor a spirituális, az asztális és a fizikai testek integrálódnak. Ez lehetővé teszi, hogy az Én baseball-labda-méretűvé zsugorodjon és azonnal bárhová utazhasson.

Rituálé:
Általában, egy előre meghatározott sorrendben végzett tevékenységek, melyeket rendszeresen végeznek meghatározott szándékkal vagy céllal. Elsődleges példa a szent rituáléra, amikor egy csoport vagy egy egyén meditációt alkalmaz, vagy a jövőbe tekint, hogy isteni célt érjen el, pl. hogy meggyógyítsa a Földet, vagy felülmúlja önmagát.

Szellem: Minden élő dolog lelki, vagy a nem testi része. Használják még azokra a Fénylényekre is, akik segítenek az emberi létezés napi küzdelmeinek enyhítésében.

Gondolatforma: Entitás, melyet valakinek a saját gondolata, vagy egy másik egyén vagy csoport gondolata hozott létre. Képes befolyásolni a mit sem sejtő (vagy védtelen) személy egészségét vagy viselkedését.
 

A Galaktikus Föderáció

Akciócsapat: Különleges Galaktikus Föderációs csapatok, akik arra lettek kiképezve, hogy meghatározott feladatokat olyan gyorsan és olyan hatékonyan oldjanak meg, amennyire csak lehetséges.

Isteni beavatkozás: A Galaktikus Föderáció és az Angyali Birodalmak által a Szent Isten-által-engedélyezett tömeges landolási művelet (földre szállás). Isteni kegyelem, hogy Isten AKARATA újra visszatérhessen a Földbolygóra, és a Földanya gyermekeinek a teljes tudatosság ajándékát adhassa.

Evakuációs forgatókönyv: Különleges művelet, mely a tömeges landolás előfutára. Arra fogják használni, hogy gyorsan evakuálják azokat a Földlakókat, akik olyan régiókban laknak, melyek a közelgő Föld változások miatt kialakuló katasztrófáknak lesznek kitéve. Mindezt a különlegesen kiképzett Galaktikus Föderáció Akciócsapatai fogják végrehajtani. (Ez már régebbi írás, azóta úgy tűnik nem lesz szükség evakuálásra, bár készenlétben vannak mindesetre./ szerk)

Képlékeny Vezetőség: A Galaktikus Föderáció elsődleges szervezési axiómája. Olyan teljesen tudatos szervezetek, melyek nem hierarchikusak és célközpontúak. Elsősorban a tehetségekre, a vezetőségre, és tagjai összhangjára épít.

Galaktikus Föderáció: Galaktikus Szövetség, egy Fényunió, Fényszövetség, melyet több mint négymillió évvel ezelőtt, különféle csillagközi civilizációk hoztak létre ebben a galaxisban. Isteni céljuk: Fizikai Angyalokként úgy cselekedni, hogy megvalósuljon a Tejút Galaxis régen megjósolt isteni sorsa.

Kormányzó Tanács: Egy bolygó, naprendszer, vagy csillagszövetség fő uralkodója. A Képlékeny Vezetőség elvei alapján kormányoz. Jelenleg 200,000 ilyen szervezet tagja a Galaktikus Föderációnak.

Összekötő Csapat: Különleges csapat, melynek legfőbb célja, hogy értékes kommunikációkat továbbítson egyes csoportok között és, hogy képessé tegyék a különböző csoportokat arra, hogy hatékonyabban és harmonikusabban működjenek együtt.

Fénykamrák:
Olyan különlegesen módosított berendezések, melyeket arra fognak használni, hogy felgyorsítsák egy "csillagmag" átváltozását teljes tudatosságú Galaktikus Emberré, mindössze percek leforgása alatt. A Galaktikus Föderáció tömeges landolást végző csillaghajóinak fedélzetén találhatók. Pár órával a tömeges evakuálások és/vagy a tényleges tömeges leszállás előtt fogják őket használni.

Föderációs Főtanács: A Galaktikus Szövetség elsődleges kormányzó testülete. A Vega csillagrendszerben található. Az egy szavazat per tag - csillagrendszer, vagy csillagszövetség - elvén működik.

Tömeges Landolások: A Tömeges földre szállás, a Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia művelete. Úgy van megtervezve, hogy békeszeretően tegye ki a Galaktikus Szövetség és az Angyali Birodalom fontos lényeit a Földanyára. Ezek az elemek tanácsadókként, különleges összekötőkként és akciócsoportokként fogják támogatni az új galaktikus társadalom megszületését , és a teljes tudatosság eljövetelét a Föld emberi populációja számára.

Tudományos és Felfedező Csapatok:
Fő Galaktikus Föderációs űrflották, melyeket arra terveztek, hogy felfedezzék ezt a galaxist. Speciális küldetésük, hogy találkozzanak velük és folyamatosan vizsgálják a kevésbé fejlett bolygók civilizációit ebben a galaxisban. Amikor találnak egy olyan csillagtársadalmat, amely megfelel a Galaktikus Föderáció kritériumainak, ők az elsők akik kapcsolatot létesítenek velük, és akik megpróbálják a teljes tagságba bevezetni az adott csillagközi civilizációt.

Földalatti Holografikus Környezet: Különleges földalatti létesítmények, melyek fejlett fénytechnológián alapulnak, és nagyon hasonlatosak, de mégis jelentős mértékben sokkal jobbak az emberek jelenlegi élet-környezeténél. Tökéletesen képesek kezelni és túlélni bármilyen természetes Földi katasztrófát. A tömeges leszállások befejezése után, álladó lakhelyekké fognak válni.
 

Néhány Galaktikus Kifejezés

Dimenziók: Különböző eseményhelyszínek, számuk végtelen és az alapján lehet őket meghatározni, hogy hány síkjuk van vagy mennyire tudatos az ott tartózkodó spirituális Fény és Idő. A negyedik dimenzióra pl. egy nem szekvenciális és azonnali időkeret jellemző, mely összekapcsolja a múltat, jelent és jövőt. A negyedik dimenzióban a tudatosság magasabb, mint a harmadikban, és egy kevésbé sűrű testi formában létezik. (Ez az, ahol az igazi asztrális sík kezdődik.)

Erőmező: Leggyakrabban egy elektromágneses energiafal, amit elektromágnesek alkalmazásával, vagy azokhoz hasonló természetes tárgyakkal központosítanak, melyeket különleges köralakzatban rendeznek el.

Hologram: A jelenlegi Földi technológiában, a filmnegatív az összefüggő monokromatikus fény összesűrítéséből áll csakúgy, mint a lézernél. Amikor a film negatívja újra lézernek van kitéve, akkor különleges 3-D-szerű tulajdonságok jelennek meg rajta. Ha elszakad vagy megsérül, egyedülálló módon lehetséges a teljes képet a kép egy részéből is újra előhívni. A fejlett technológiákban, képesek a kép mellett ezt bármilyen más médiumra is rávetíteni. Képesek így vele olyan hatalmas illúziókat megteremteni, melyek a fény összefüggő erőmezőiből formálódnak.

Foton Öv: Hatalmas inter-dimenzionális Fény-torroid vagy "öv", ami 26.000 éves ciklusokban szeli át a Tejút Galaxisnak ezen részét. Utoljára 1997 elején tapasztalhattuk. Szerencsére a Föld egy olyan speciális lyukba lett behelyezve, melyet egy nova gammarészecskéinek összefüggő orrhulláma alakított ki. Ezt a nova-t először 1987-ben figyelték meg a csillagászok.

Bolygó vagy Nap Hologram: Különleges inter-dimenzionális hologram, ami polarizált fénymezőből áll. Arra használják, hogy egy bolygót vagy napot vegyenek körül vele, hogy azt egy potenciálisan veszélyes helyzettől mentsék meg. 1972 óta nap hologramot használtak arra, hogy megakadályozzák a Föld napját, hogy az idő előtt menjen keresztül a hatalmas csillagrobbanás végső fázisán, vagy nova legyen belőle.

Csillagkapuk: Olyan helyek ahol két vagy több dimenzió spirituális, vagy Fényenergiái ütköznek. Arra használhatják, hogy egyik dimenzióból egy másikba, majd visszamenjenek. Használják még olyan spirituális energiák mozgatására, melyek egyik dimenzióból a másikba tartják fenn a Teremtést. Azért ez az elnevezés, mert leggyakrabban egy csillagrendszer közelében található.
 

Néhány Földi Kifejezés

Atlantis: Szigetkontinens és egyben a harmadik Földi galaktikus kolónia. Az atlanti-óceán közepén volt található. Kissé nagyobb volt a jelenlegi Ausztrália kontinensénél. Az utolsó szakaszában számos förtelmes genetikai kísérletnek volt a helyszíne, ami a korlátozott tudatosságunk megszerzéséhez vezetett. Szerencsére elsüllyedt a saját téves számításai következtében mintegy 12.000 évvel ezelőtt.

Földi Változások: A Föld felszínének katasztrofális átrendeződése, ami által az visszatérhet az ő eredeti érintetlen állapotába. Előkészíti a bolygó teljes tudatosságra ébredését. Mivel ezt a Föld emberi populációja egyébként nem lenne képes túlélni, a Galaktikus Föderáció elkötelezte magát egy evakuálási forgatókönyvre, és egy tömeges landolásra, hogy segítsen egy felébredő emberiségnek átvészelni ezeket a legnehezebb időket.

A Föld Égboltja: A Jövőbeli Föld légkörének két jelentős eleme a globális jéglemezek. Az egyik 15.000-18.000 láb (4.500-5.500 méter) magasan, míg a második 35.000 láb (10.500 méter) magasan van a Föld felszíne fölött. A sarkokon ez nyitott. Komoly szigetelést jelent a káros sugárzás ellen, melyek csökkenthetik a bioszféra életerő energiáit. Amikor azok megfelelő helyen vannak, a Bioszféra életerő energiái a maximumon vannak.

Végső Idők: Megjövendölt idők, amikor a jelenlegi civilizáció a bolygón véget ér és az új aranykor válik valósággá. Sokan azt hiszik, hogy a jelenlegi évezred (2000-ig) végét nevezik Végső Időknek.

Hybornea:
Az első emberi galaktikus kolónia, amit mintegy 2.000.000 évvel ezelőtt alapítottak. A jelenlegi Arktic Oceáni régiójában volt található, és nagyjából akkora volt, mint a jelenlegi Antarktisz. Teljesen el lett pusztítva mintegy 1.000.000 évvel ezelőtt, egy a naprendszer elleni általános támadás részeként, aminek következtében a Mars és a Vénusz emberi gyarmatai is erősen beszennyeződtek.

A Belső Föld Civilizációja: A fennmaradt világméretű földalatti Lemuriai társadalom, akik a mai napig különleges barlangvilágokban élnek szerte a bolygónkon. Ez a galaktikus emberekből álló civilizáció, a tömeges földreszállásokat követően újraegyesül majd a jelenlegi földfelszíni civilizációval, és a Föld minden emberi lakója vissza fog térni teljes tudatossághoz.

Lemuria: A második emberi galaktikus kolónia alapította meg a bolygón mintegy 900.000 évvel ezelőtt. Egy nagyjából a mostani Ázsiának megfelelő méretű hely volt a Csendes-óceán közepén. 25.000 évvel ezelőtt, az Atlantis kontinenséről indított erkölcstelen támadás miatt semmisült meg.


Közreadja: www.foldimennyorszag.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése